A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Baukó Éva ki­tá­lalt, sú­lyos vádak Ale­kosz ellen

Az nem új­don­ság, hogy Baukó Éva és Nagy Ale­kosz néha össze­rúg­ják a port, de most úgy tűnik, sok­kal na­gyobb a baj.
Alekosz Facebook-oldalán tette közzé véleményét, szerinte Éva egynapi gázsiért, 50 ezer forintért eladta a barátságukat, miután egy epizód erejéig nélküle forgatna a TV2 műsorában. Éva ezt másként látja. Szerinte egykori barátja csak félti a pozícióját, ezért szidja.
“Együtt forgattunk volna Alekosszal, de lemondták a forgatási helyszínt, így változott a terv. Az Édes Élet stábja úgy gondolta, most, hogy két év után lett egy párom, jó lenne, ha ő is szerepelne velünk a műsorban. “
Erről értesítették Alekot is, én is felhívtam, de nem volt hajlandó a megváltozott helyzetet elfogadni és közölte, hogy nem vesz részt a forgatáson
– osztotta meg az ügy részleteit Éva, majd folytatta.
“Később felhívott, hogy megtudja, én vállalom-e nélküle a forgatást. A válaszom igen volt, hiszen nincs abban semmi különös, hogy mellékszereplők is vannak a műsorban”
– értetlenkedett a szőkeség, aki kikéri magának, hogy egykori villatársa nyilvánosan turkál a pénztárcájában.
“Nem értem, hogyan merte közszemlére tenni a gázsimat, ilyesmiről nem beszélünk, és a szerződésünk is kiköti ezt. Amúgy azt hiszem, hogy Alek féltékeny rám, vagy csak birtokolni akar. Alekosz gőgös, önfejű és önimádó” 
– zárta Baukó Éva.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések