Az európai Parlament döntése valójában javaslat az Európai Unió megszüntetésére
Sokáig bíztam abban, hogy az emberi hülyeség és gonoszság a nácikban és a kommunistákban elérte a kiteljesedés legmagasabb fokát, de a liberálisok rácáfoltak erre az úgy látszik optimista reményre. Az Európai Parlamentben ülő képviselők több mint nyolcvan százaléka liberális, és csak a szélsőjobboldalinak bélyegzett pártok nem azok, vagyis a döntés várható volt. Mégis megdöbbentő, mert ezek az emberek láthatóan képtelenek megérteni a döntéseik következményeit egy olyan játéktérben is, amelyben elvileg otthon kellene lenniük, az európai politikában. Gyönyörű pillanat volt, amikor a szavazás után elégedett és büszke tapsra fakadt ez a banda, ünnepelve, hogy megalázhat egy országot és annak törvényes és jelenleg is erős felhatalmazású kormányát. Mert ezt ők az erejük, a liberális értékek erejének triumfálásaként élték meg, a nemzet, a nemzetállam fölötti diadalként, a nyugati ideológia, a liberalizmus győzelmeként. De az ostobák igazi sajátja, hogy nem tudják, mit cselekszenek.
Nem kívánom azt állítani, hogy értem az Európai Unió jogalkotási mechanizmusát. Azt ők sem értik, sőt láthatólag fölösleges játszadozásnak tartják az elképzeléseik brutális érvényesítésének imperialista folyamatában, de azért kijelenthető, annak, hogy ezzel az eszközzel célt érnek, nulla az esélye.
Ennek nagyon sok oka van, amelyet csekély értelmük okán képtelenek megérteni, de azért érdemes sorba szedni azokat, mert Európa jövője szempontjából mindegyik rendkívül jelentős.
Először is, senkinek nem érdeke, a közvetlen döntéshozói felelősség nélküli politikai senkiket leszámítva, hogy egy ilyen precedens megteremtődjön. Ha pedig a fenyegetés nem valóságos, akkor csak azokat járatja le, akik fenyegetőznek vele. A fenyegetés beváltásához szükséges lépések sikeres megtételéhez mindig új szereplők bevonása szükséges, akik egyre többet veszíthetnek a következményekkel. Ez egy nagyon üres fenyegetés, ami viszont diagnózisszerűen árulkodik alkalmazóinak elmeállapotáról.
A folyamatot elindító határozat megszavazása, főleg úgy, hogy a néppárti képviselők egy része is megszavazta, viszont mindenkit elgondolkoztat arról, hogy az euroliberalizmus képviselői meddig lennének képesek elmenni, ha valaki nem követi teljesen szolgai módon az eszmei és a gyakorlati parancsaikat.
Az Európai Parlament és a Bizottság már hosszú ideje ideológiai lázálmokat próbál ráerőltetni a tagállamokra, de ezt idáig valamelyest kezelte például többek között az angolok józansága és az, hogy nem merték „meghackelni” a döntéshozatali folyamatot, a tagállami vétó intézménye úgy-ahogy kordában tudta tartani a mindenhová beszivárgó, majd kizárólagosságra törekvő liberálisokat. A brexitből azonban a liberális erők azt a következtetést vonták le, hogy megelőző lépéseket kell tenniük annak megakadályozására, hogy birodalmuk perifériájáról a kendőzetlen gyarmatosítástól megriadó kisebb államok leszakadjanak. Ennek eszközéül a nemzeti szuverenitás gyors megszüntetését választották (ami régi álmuk egyébként). Miután az unió államai közt már olyan erős gazdasági összefonódás jött létre, különösen Közép-Európában, hogy azok szétzilálása, ha csak egy államot sújtanak szankciókkal, annak gazdasági ellehetetlenülését okozza, a kilépés nem látszott egyetlen kormány számára sem reális alternatívának (az Egyesült Királyság kormányának sem).
Mostanáig.
A liberálisok úgy számolnak, ha példát tudnak statuálni Magyarországon, egy közepes méretű, viszonylag erős gazdaságú, példátlan és stabil támogatottságú kormánypárttal és politikai vezetővel rendelkező országban, akkor az összes többi kisebb ország is azonnal tudni fogja, hol a helye. Orbán Viktor és a nemzeti jobboldal megbuktatásáért és eltüntetéséért semmi nem drága nekik, hiszen a nyereség is hatalmas. Egy olyan Európai Birodalmat nyerhetnek (igaz, csak pár évre, de ez nem áll össze a korlátolt elméjükben), amelyben négyszáznegyvenmillió őslakoson és egy-kétszáz millió bevándorlón próbálhatnák ki a fundamentalista liberális elveket a gyakorlatban. Magyarország azért is jó célpont, mert a többi országhoz képest szokatlanul számos hazaáruló áll készenlétben, hogy eladja hazáját és kiszolgáltassa azt bármilyen olyan megszálló hatalomnak, amely megígéri, hogy felszámolja a magyar nemzeti öntudatot, elpusztítja a magyar kultúrát és félelemben tartott helótákká zülleszti az ország teljes lakosságát. A magyar ellenzéki európai parlamenti képviselők tettére (MSZP, DK, Jávor) nincsenek is szavak. Azt mondják, az utólag dől el, mi számít hazaárulásnak. Remélem, ezeket az embereket a nyilasokkal és kommunistákkal együtt említik majd a történelemkönyvek száz év múlva. Az utóbbi nem is lesz meglepetés, hiszen azok is voltak.
Viszont a 7. cikkely alkalmazásának következményei minden más kisebb ország vezetőinek és nem liberális politikai elitjének teljesen világosak.
Ha megszavaznák Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, akkor az lenne az utolsó szavazás, amelyen szabadon dönthetnek maguk és az országuk sorsáról. Ha behódolnak a liberálisoknak, akkor semmi, de tényleg semmi joguk nem lesz többé az unióban. Olyan gyarmatok lesznek csupán, amelyeket az elitjük gyávasága és a liberális hazaárulóik buzgalma tart szolgasorban. A liberálisok azt akarják, hogy teljesen és feltétel nélkül hódoljunk be nekik. Olyan kérdésekbe avatkoznak bele a nemzetállamokban és az emberek legmagánabb életében, amelyekben még a kommunisták is óvatosak voltak.
A liberális offenzíva azonban nemcsak a politikai realitásokkal nem számol, hanem teljesen elfeledkezik arról, hogy Közép-Európa országainak biztonságát nem az EU, hanem a NATO garantálja. És persze Oroszország. Ezekben a mostani hisztériásan-paranoiásan oroszellenes időkben nem tűnik magától értetődőnek, pedig az. Oroszország nagyon jelentős tényezője a Közel-Kelet és Észak-Afrika stabilitásának, Erdogant nem az EU vagy Merkel tartja féken, hanem leginkább Putyin és az Egyesült Államok. Ha akarja. Az ostoba németek és franciák, a mindig sokat érő olaszokkal együtt hirtelen arra ébredhetnek, hogy az Egyesült Államok és Oroszország kitúrja őket közép-európai birtokaikból. Közép-Európa egymaga elég erős ahhoz, hogy amerikai támogatással ellenálljon az orosz terjeszkedésnek, és az orosz támogatás is elégséges ahhoz, hogy az amerikaiak ne szemtelenedjenek el. A közvetlen életveszélyből eredő érvek pedig felülírják a politikai és gazdasági szükségszerűségeket. A Nyugat ámokfutása már most sorsközösségbe kényszerítette a kulturálisan legjobban hasonlító közép-európai államokat, különösen a visegrádiakat. Egyre inkább kirajzolódik, hogy a Nyugattal történő feltétlen együttműködés rövid távú, életszínvonalban megjelenő előnyeiért a nemzeti és állami lét teljes feladásával kellene fizetnünk. Hamarosan döntenünk kell arról, hogy a szabadságot választjuk-e, vagy azt a rövid jólétet, ami után a teljes pusztulás következik.
Az európai liberálisoknak, ha a brüsszeli jogi ámokfutásaikat leszámítjuk, csak egy eszközük van a megregulázásunkra, a gazdasági terrorizmus. A posztszovjet régióban eddig is mesterségesen alacsonyan tartották az életszínvonalat, mert a multijaik így tudták kiszivattyúzni a profitot innen, illetve az alacsony bérekkel bírták rá az értékes munkaerőt, hogy nyugatra vándoroljon. Ez azonban kétélű fegyver, ha Közép-Európa fellázad és önállósul, akkor az jelentős gazdasági károkat és drasztikus életszínvonal-esést fog okozni nyugaton is. Az EP döntése inkább ennek az eszköznek az előkészítése. De ez tulajdonképpen javaslat az EU megszüntetésére, hiszen azt csak ezek a szerencsétlenek gondolják, hogy Magyarország tagja marad egy olyan szervezetnek, amelyben jogfosztottnak nyilvánítják. És ha Magyarország menne (akár így, akár úgy), akkor az összes posztszovjet állam pozíciója annyira megrendül az EU-ban, hogy egyértelműen perspektivikusabb nekik együtt kint.
Egyébként nemhogy van élet az EU-n kívül, hanem lassan csak ott van már élet.
A szerző szociológus, Botond Bálint
Forrás: magyaridok.hu
0 Megjegyzések